33. Sorrow... Life is not perfect.

- Halló? - vettem fel a telefont.
~ Öhm Kendall? - hallottam Carlos hangját.
- Nem én Edward vagyok. Kendall már alszik és kint hagyta a telefonját a nappaliban. - magyaráztam. - Merre vagy Carlos?
~ Kint a parton... Kicsit gondolkodom.
- Baj van? - kérdeztem picit aggódva. - Várj inkább odamegyek.
Mielőtt válaszolhatott volna letettem és egy szál pólóban, alsóban és strand papucsban kiszaladtam a partra. Úgyis terveztem, hogy futnom kellene.
A sziklás részen bukkantam Carlosra.
- Carlos...? - kérdeztem.
Erre felnézett rám. Teljesen elképedtem: Carlosnak könnyes volt a szeme.......

** Bella szemszöge **

Még mindig nem jött Edward aludni, már picit ideges voltam.
Kimentem a folyosóra és halkan bekopogtam Melodyék ajtaján. Kis idő múlva John battyogott ki kócosan és álmosan, egy szál alsóban. Csendben becsukta az ajtót maga mögött.
- Jesszusom John, te egy szál alsóban alszol? - kerekedtek ki a szemeim.
- Igen, mindig.. Edward az, aki felsőt is vesz fel. De miért keltettél fel? - pislogott álomittasan. Azt hittem mindjárt előre dől és bealszik a földön.
- Uhh bocsi. Azt akartam kérdezni, hogy nem tudod merre van Edward? Még nem jött aludni és sehol sem találom.... - néztem rá aggódva.
- Micsoda? - esett le John álla. - Körülbelül egy órája hagytam ott a fürdőben. Fura..
Erre felkeltettem Kendall-t is, röviden elmeséltük neki, hogy mi a helyzet.
- Egyre jobb... Carlos sincs meg. - battyogott oda hozzánk Logan is.
- Most komolyaaan? - kezdtem egyre jobban pánikba esni.

** Carlos szemszöge **

Az iker letelepedett mellém, de nem szólt semmit csak feszülten figyelt.
- Furi... - szóltam meg.
- Micsoda? - értetlenkedett Edward.
- Hát az hogy csendben vagy. Nem is tudtam, hogy egyáltalán képes vagy rá.
- Hihi... Ez tényleg fura. - mosolyodott el, de érdeklődve fürkészte az arcom.
- Ohhh... Edward nehéz az élet. - pillantottam fel a Holdra.
- Az... But take it easy. - kacsintott rám. - Minden rendben?
- Semmi sincs rendben. - kezdtem el újból könnyezni.
Miért vagyok ilyen gyenge? Edward átkarolta a vállamat. Bele néztem a szemébe. Magam sem tudtam miért de teljes mértékben megbíztam benne, akár csak a fivérében.
- Köszi, hogy itt maradtál velem haver. Az a nagy helyzet, hogy most hívtak a kórházból... - csuklott el a hangom.

** Edward szemszöge **

Nagyon rossz volt ilyen állapotban látni Carlos-t... Ő az örök bohóc.
- Mi történt? - kérdeztem rosszat sejtve.
- A nagyink... Már egy hónapja kórházban volt... Rákkal... Nem bírta tovább... - fulladt csendes zokogásba.
- Részvétem. - néztem megrendülten. - Tudom... Ez nem annyira ideillő ilyenkor, de most már nem szenved...
- Tudom... De akkor is... - ült összetörten Carlos.
- Melody pedig még nem tudja igaz? - tapintottam rá a lényegre.
- Szerinted lett volna szívem most elmondani neki? Mikor ma nyertek? - nézett rám szomorúan.
- Igazad van... De ne halogassad sokáig szerintem. - értettem vele egyet.
- Nem fogom... Ma reggel majd elmondom neki.
-Áháá hát meg vagytok! - hallottam John harsány hangját.
- Hát te? - fordultam meg, Carlos még mindig a vizet bámultam. - Hogy találtál ide?
- A szimatom vezetett vau-vau. - kezdett el szipogni. - Egyébként meg mindenki titeket keres egy ideje. Mi történt....?
Hirtelen elhallgatott, mikor meglátta Carlos kisírt arcát. Összenéztünk, ő bólintott egyet.
- Akkor ezek szerint még egyben vagytok. Megyek és megmondom a többieknek, hogy majd jöttök... - szólt és elrobogott vissza a házhoz.
- Menjünk vissza... - szólalt meg hirtelen Carlos.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem tőle.
- Igen. Aludnom kell egy picit, hogy utána Melody szemébe tudjak nézni. - Akkor gyere Carlitos. - húztam fel a földről.
- Hey Edward... - mondta.
- Igen? - fordultam hátra.
- Nagyon jó barát vagy. Köszönöm. - mosolyodott el picit Carlos.
- Ugyan mit? - vigyorodtam el, majd visszasétáltunk a házhoz.

** Melody szemszöge **

Vidáman ébredtem fel, viszonylag korán.
Sokáig nézegettem az alvó John-t. Vajon mit álmodhat?
Ezen gondolkodtam, mikor a napsugarak megcsikizték az orromat és nagyot tüsszentettem.
- Uuuh mi történt? Ébren vagyok! - ugrott fel ijedten John.
Hangosan nevetni kezdtem.
- Bocsi... Hapciznom kellett. - kuncogtam. - Nem akartalak felébreszteni.
Erre visszadőlt az ágyra és a mellkasára húzott. A fejemet a bal oldalára hajtottam.
- Szeretem ezt hallgatni. Legszebb zene. - mondtam.
- Micsoda? - kérdezte gyengéden.
- A szívverésed. Nagyon megnyugtató. - néztem fel rá, mire ő finoman elmosolyodott.
- Nem akarok hazamenni. - mormogtam.
- Én se, de muszáj lesz. Megígérem még jövünk ide a nyáron. - kacsintott rám.
Ekkor halkan kopogtattak.
- Melody? Tudnánk beszélni? - kukkantott be Carlos. Nagyon megijedtem gondterhelt arcától......