34. Friends and Family Always Here

- Persze Carlos... - tápászkodtam fel az ágyról.
John aggódva pislogott utánam.
- Maradj picim. - pusziltam meg, mikor láttam, hogy jönne ő is. - Sietek vissza.
- Ha tíz percen belül nem vagy itt, utánad megyek. - fenyegetett meg viccesen John.
- Értettem. - mosolyodtam el, majd kilibegtem.
Carlos kézen fogott, mint kiskorunkban és kisétált velem a teraszra.
- Kérsz sütit? - tolt elém egy tálcát. - Logan most csinálta, a kedvenced: amerikai csokidarabos süti, extra csokival.
- Köszi. - vigyorodtam el, majd elvettem egy darabot és élvezettel enni kezdtem.
Valami azonban nem stimmelt. Carlos nem szokott ilyen lenni, és az arcán láttam, hogy valami bántja. A szeme pedig...
- Carlitos! Neked könnyesek a szemeid? Mi történt?! - dermedtem meg és leraktam a sütit.
- Melody... Mondanom kell valamit. - kezdte nyelkdekelve. Istenem... Valami nagyon komoly lehet, ha sírni akar. - Melody... A nagyi tegnap este eltávozott közülünk.
- Mi? - esett le az állam. - Nanana... Carlos ez nagyon rossz vicc, most fejezzed be.
- Melody... Kérlek MelMel.. Hidd el. Meghalt. - simított Carlos végig a kezemen, s patakzottak az arcán a könnycseppek.
Nem... Az nem lehet... Nagyi erős... Hirtelen nagyon sötét és nyugodt lett minden.

** John szemszöge **

- Hogy van? - pattantam fel összeszorult torokkal, mikor Carlos kijött a kórteremből.
- Idegösszeroppanást kapott...Mesterséges kómában tartják, de rendbe fog jönni. - zuttyant le mellém fáradtan, a tenyerébe hajtva a fejét.
- Istenem... Annyira aggódom érte. Ő a legjobb dolog ami valaha történhetett velem. És nem akarom elveszíteni. - remegett meg a hangom. Egyszer csak halk horkolást hallok magam mellől - Carlos bealudt.
Tök jó. Szép kis monológot folytottam. Kissé elmosolyodtam Carlos-on. Most nem volt olyan gondterhelt az arca.
Egyszer csak látom, hogy a doki kijön a szobából.
- Doktor úr, bemehetek hozzá? - álltam fel.
- Maga az egyik hozzátartozója? - nézett végig rajtam.
- Melody a barátnőm.
- Akkor bemehet, természetesen.. De csak holnap ébresztjük fel, nem hiszem, hogy fog tudni vele beszèlgetni.
- Nekem ez is sokat jelent, hogy egyáltalán mellette vagyok. - mosolyodtam el.
- Igaza lehet. A kómában lévő betegek gyakran megérzik a körülöttük lévőket. - mondta a doki, majd elbúcsúzott, én pedig leültem Melody ágya mellé.
Szívszorító látvány volt az infúzóra kötve. Olyan töréknyek hatott...
Megszorítottam a kezét.
- Èdesem... Kicsi drága Melodym. Nem tudom, hogy most hallasz-e, de bízom benne, hogy igen. Tudnod kell, hogy nagyon, de nagyon szeretlek. Itt maradok veled, vigyázok rád, nélküled nem tudom elképzelni az életemet.. Mindig önmagam lehetek melletted, mindig gyengéd vagy, szerető, de veled akár úgyis eltudok beszélgetni, vagy bolondozni, mintha a testvérem és a legjobb barátom is lennél. Ez elképesztő. Te szó szerint a mindenem vagy. Szeretem a mosolyt az arcodon, mikor meglátsz engem, olyankor szebbè varázsolod a napomat. Szeretek melletted ébredni, szeretem, hogy magamért szeretsz, szeretem, hogy olyan bolondos vagy, szeretlek téged a fejed búbjától a lábujjadig.. Köszönöm, hogy enyém vagy... Kérlek, gyógyulj meg. Tudom, most nehéz időszakon fogsz keresztül menni, de én itt leszek neked. Örökre! Nem hagyom, hogy elhagyjad magad, soha. Sőt, tudod mit? Mindenki itt lesz, hogy segítsen neked: Edward, Carlos, Bella, Logan, Alessa, James, Kendall és én. Piciny Kedvesem, épülj fel! I love you... I need you... - tört ki belőlem minden érzésem.
Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy folynak a könnyeim, nem érdekelt, hogy gyenge és nyálas vagyok. Csak az ágyon fekvő lány érdekelt.

** Kendall szemszöge **

- Kendall abbahagynád a fel-alá jàrkálást? Már szédülök. - hallottam Logan hangját. Megtorpantam.
- Bocsi Logan, de nagyon aggódom. Már vagy egy órája elmentek és se egy SMS, se egy hívás. - ültem le a kanapéra.
- Mindannyian így érzünk Kendizzle
- szólt Bella, a többiek pedig egyetértően bólogattak.
- Ez így van. De nem tehetünk mást, mint várunk. - ült komoran James.
Egyszer csak Edward száguldott be a nappaliba és teljes lendülettel Bella ölébe ugrott.
- Uuuh Edward szállj le!! Agyon nyomsz... - tiltakozott hugocskám.
- De én nem akarooook. - szólt az iker, de Bella ügysen lelökte. - Carlos telefonált!
- Mi a helyzet? - ugrottunk fel mindannyian és gyűltünk Ed köré.
- Minden rendben lesz.. Melt most kómában tartják, idegösszeroppanása volt. De holnap felébresztik. - magyarázott.
Nagy kő esett le a szívünkről.
Alessa megkönnyebülten ölelt meg.
- Nagyon vigyáznunk kell most Marlos-ra! Nehéz időszakon mennek keresztül. - szóltam, és kivételesen mindenki egyetértett velem..........