35. Never better

Először is: mindenkinek nagyon szépen köszönöm, aki tegnap gondolt rám a szülinapom alkalmából, illetve segített a JEDWARD-nak írni Twitter-en. :D nagyon aranyosak vagytok. Köszönöm, hogy ennyien olvastok. Hamarosan meg lesz a 4000 oldalmegjelenítés, így egy szavazást indítok el az oldalon. :D 3-3 szám közül választhattok, hogy mit szeretnétek tőlem hallani. :) (1 Jedward és 1 BTR)
Szóval hajrá. ;) Luv ya, readers. :*
xoxo, Nani



** Melody szemszöge **


Sötét van... Hol vagyok? És miért olyan csendes minden? Kiáltani akartam, de egy hang nem jött ki a torkomon. Nem jó itt. És egyszer csak egy megnyugtató hangot hallottam magam körül, habár senkit sem láttam magam körül. John volt az. Várjunk csak... Miért remeg a hangja, mikor olyan szépeket mond? Csak nem sír? Az lehetetlen. Mondani akartam volna neki, hogy szeretem és nincs semmi baj, minden rendbe jön... Viszont még mindig nem ment. Legalább az arcát hadd simítsam meg... John, merre vagy? Nem látlak. Valahol egy kis fényt láttam, arra kezdtem futni, a világosság egyre csak nőtt.
És akkor kinyitottam a szemem. Hova tűnt a sötétség? Miért vagyok csövekre kötve. Tompának éreztem a fejem. Óvatosan oldalra néztem, egy ismerős szöszke hajat láttam. John. Erőtlenül próbáltam felé nyúlni.


** John szemszöge **


Valaki megérintette a hajamat. Egy pillanat... Hirtelen kipattantak a szemeim.
- Melody? - néztem fel rá. Kicsit nehezemre esett felülni rendesen, mert ebben az alvó pozícióban elgémberedtek a végtagjaim.
- Szia John... - mondta halkan, és halványan elmosolyodott. - Hol vagyok?
- Kórházban. - válaszoltam, majd finoman magamhoz öleltem. A fejét odafúrta a mellkasomba. Végigsimítottam a haján. - Jajj te zakkant nőszemély... Nagyon megijesztettél.
- Nem akartalak. - nézett rám nagy szemekkel. - De mi történt? Arra emlékszem, hogy Carlos elmondta AZT.
Két hatalmas könnycsepp gördült le az arcán. Gyorsan lepusziltam őket.
- Sssh... Most nem szabad erre gondolnod Èdesem, nincs semmi baj. - nyugtatgattam. - Idegösszeroppanásod volt és kómában voltál, ma reggelig.
- Ohh... - pislogott nagyokat.
- Nagyon aggódtam érted. - néztem rá szemrehányóan.
- John... Gyere picit közelebb. - húzott magához, majd mikor lehajoltam hozzá, lágyan megcsókolt. Mindig mikor ezt teszi, olyan mintha belenyúlnék a konektorba, teljesen felvillanyoz és a szívem rohamosan dübörög a mellkasomban. Tényleg szeretem őt.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem mikor ajkaink elváltak egymástól, bár továbbra is átkulcsolva tartotta a nyakam.
- Mert aranyosakat mondtál.
- Mikor is? - csodálkoztam rá.
- Hát mikor elmondtad, hogy mit is jelentek számodra. - nézett rám csillogó szemekkel.
- Te hallottál engem? - csodálkoztam rá és melegség töltött el.
- Minden egyes szavadat. - mosolyodott el. - Szeretlek.
- Én is. - majd folytattuk a csókunkat. Mikor befejeztük, halkan dúdolni kezdtem Mel-nek az egyik kedvencét, amire lassan újra elaludt. Küldtem egy SMS-t Carlosnak.

** Carlos szemszöge **


- Jajj gyertek már! Látni akarom Melt. - pattogtam a bejárati ajtónál. - Lassúak vagytok.
- Dehogy vagyunk, hisz 2 perc alatt elkészültünk. - szólt Kendall, miközben robogtak kifele. Jogosan mondta, de nekem minden perc egy órának tűnt, hisz most a húgocskámról volt szó.
Kénytelenek voltunk egy órát álldogálni, mivel dugóba kerültünk.
- Remek, már csak ez hiányzott. - puffogott Kendall.
Kerek egy óra múlva tudtunk csak odaérni a kórházhoz.
Azonnal felrobogtunk a  hetedik emeletre ahol Mel-t helyezték el.
- Aaaah Mel... - robogtam volna be, mire John beugrott elém és befogta a számat.
- Ssssh, elaludt....
- Ooops. - mosolyodtam el.
A többiek már halkabban érkeztek.
- Hogy van? - pislogott felé aggodalmasan Alessa.
- Sokkal jobban. A doki szerint már holnap hazamehet. - vigyorgott boldogan John.
- Uhh... - csapott a homlokára Kendall.
- Mi baj haver? - nézett rá James.
- Nekünk már ma este haza kell repülnünk, mert Tom küldött SMS- t előbb, hogy előbb kezdődnek a forgatások. - mondta komoly arccal Kendall, majd felém pillantott.
- Rendben. - válaszoltam teljes nyugalommal.

- Carlos... Nem kell itt hagynod Melodyt. - kezdte Kendall. - Biztos meg tudom beszélni Tom-mal....

- Nem kell Kendizzle. Aranyos vagy, de nem akarom, hogy miattam legyen csúszás. - vágtam közbe. 

- Én itt maradok vele. - nézett fel John.

- És én is. - mosolyodott el Edward. Bella lelkesen bólogatott.

- Én sem hagyom itt a legjobb barátnőmet. - húzta ki magát Alessa.

- Tudtam, hogy rátok számíthatok, skacok. - hatódtam meg. - Tudom, hogy ti vigyázni fogtok rá. 

- Az tuti. - bólintott Alessa. - Aztán holnapután repülünk mi is utánatok.

Éreztem, hogy minden rendben lesz.

** Kendall szemszöge **

Másnap picit összeszorult szívvel hagytam ott Alessa-t, de tudtam, hogy nem tudnám elvinni magammal, míg Mel bent fekszik a kórházban. Imádom ezt a lányt. Sokáig néztem kifelé a gépből míg szálltunk felfele. Magam sem tudom miért de dúdolgatni kezdtem.

- Paris, London, Tokio... - kezdtem mire James is becsatlakozott. Végül az egész gép a mi rögtönzött magán koncertünket hallgatta.

- Ez most nagyon jól esett. - dőltem hátra mosolyogva.

- Hihi. - kuncogott Logan.

- Mi olyan vicces? - nézett rá James.

- Kendall nagyon bezúgott. - vigyorodott el Carlos is.

- Jó, hát van ilyen. - vontam össze a szemöldököm.

- Tudjuk, Kendall. Mi megértjük. - karolt át Logan.