17. És a helyzet csak bonyolódik.

Melody lépett be mosolyogva, mire Bella hozzávágta az éjjeli szekrényen található műanyag vázát.
- Auuuuch.. Úgy látom Bells, jobban vagy. - ugrált fájó sípcsontját dörzsölgetve Mel.
Ennek a nagy ugrándozásnak az lett a vége, hogy neki ugrált a másik kórtermi ágynak és átbukfencezett rajta. Bella és én egyszerre kezdtünk el nevetni.
- Nem röhög, együtt érez. - tápászkodott fel Melody, vigyorogva.
- Ismétlést! - tapsikoltam.
- Grimes elhallgat és megkomolyodik. - szólt Mel, mire még jobban nevettem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kicsúszott alólam a szék.
- Uhh... Bocsi Edward. Azt hiszem megbotlottam. - mondta mézes-mázos hangon Mel.
- Köszi... Most nézd meg milyen kék-zöld lesz a fenekem. - mutogattam sajgó tomporomra.
- Öhm kösz, most inkább kihagyom. Az inkább Bellára marad. - nézett a még mindig nevetgélő Bellára. Jó volt látni, hogy legalább a jókedve nem szállt el.
- De jó nekem. - vigyorgott Bella. - Egyébként igaza van Melodynak. minek nézze a tiedet, mikor John-nak is körülbelül olyan van mint neked.
- Jó de Johnnak nincs tele most véraláfutással. Egyébként is az enyém jobb. Nem hasonlítod össze Mel? - néztem vigyorogva Melodyra. De ő döbbent arccal meredt a telefonjára. - Mel? Melody?
- Hmmm? Jaj bocsi. Kicsit elgondolkodtam, bocsi. - tért vissza az a ragyogó mosoly az arcára ami mindig is jellemző volt rá. - Nézd Bella elaludt.
És tényleg... Olyan volt mint egy kis angyalka. Majd visszapillantottam Melodyra. Épp a két térde közé szorította a fejét.
- Melody mi baj?
- Mi? Semmi. Minden a legnagyobb rendben. - mosolygott vissza rám.
- Sose tudtál jól hazudni. Szóval ki vele. - makacsoltam meg magam.
- De nincs semmi. - mondta, a telefonos kezével nyomatékosítva azt. Erre kikaptam a kezéből a telót.
- Neee... Edward add vissza. - nyújtózkodott felém, de már mindegy volt.
Lesokkoltan álltam a szoba közepén. Az üzenetben ez állt:
" Melody! John-t és Kendall-t elrabolták! Épp kimentünk levegőzni, mikor valakik jöttek egy sötétített autóval és betuszkolták őket abba. Minket nem akartak bántani, viszont mikor James és Logan szereztek egy- egy monoklit, mikor segíteni akartunk. Nekem nincs bajom. Amilyen gyorsan csak tudsz gyere le a hallba.
U.i.: Edwardnak és Bellának ne szólj, mert Bellának most nem tesz jót, Edward meg ki tudja hogy reagálna az ikre eltűnésére, hiszen nagyon szoros a kötődés köztük.
Carlos"
Lerogytam a székre.
- Ne Edward... Én is marhán meg vagyok ijedve. Legszívesebben sírnék. De most muszáj erősnek maradnunk. Nem akarom hogy Bellának nagyobb baja legyen és ez valószínűleg felzaklatná őt. Kérlek... - ölelt át Melody.
- Rendben... Miatta erős leszek. De John. Miért? Körülbelül egy húszperce elég nyugtalannak érzem magam, most már tudom miért.
- Ikertelepátia? - mosolyodott el Mel.
- Valami olyasmi. De még nincs fizikai baja... Legalábbis nem érzem hogy nekem fájna valamim.
** Melody szemszöge **
Edward krétafehér arccal üldögélt velem lenn a hallban, miután az orvos kiküldött minket, arra hivatkozva hogy meg akarja Bellát vizsgálni és hogy hagyjuk pihenni.
Carlos a falba ütögette a fejét, Logan és James pedig az arcukat borogatták valami mirelit zöldséggel. Mint később kiderült az 1D-s srácok még az incidens előtt hazamentek csomagolni, hisz másnap utaznak haza. Megcsörrent a telefonom. Úgy pattant fel mindenki mintha tűkre ültünk volna.
- H-halló? - szóltam bele remegő hangon.
- Szia Melody, Alessa vagyok. Nincs kedved talizni ma? - szólt bele egy vidám hang. Kissé megnyugodtam.
- Szia Al. Sajnálom de kicsit bonyolódott a helyzetem... - majd mesélni kezdtem neki, a többiek pedig visszaültek, ugrásra kész helyzetben.
Egy húsz perc múlva megbeszéltük Alessával, hogy amint valami van hívom.
- Te hogy bírsz ilyen nyugodt lenni? - ült le mellém Logan.
- Nem vagyok nyugodt. Egyáltalán nem. Csak nem mutatom hogy mit érzek mert csak még idegesebbek lennétek. Az idők alatt megtanultam, hogy hogyan viseljek álarcot.
- Értem Mel. De van benne valami. Most hogy itt vagy lent velünk megint bízom abban hogy minden rendben lesz.
- Ez így van. - ült közelebb James. - Belőled árad a pozitív energia.
- Ezt most valami jós műsorból szedted? - akadtam fenn az utolsó mondaton.
- Nem tudom.. Lehet. - esett gondolkodóba, és olyan vicces feje volt, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül. Végül már mindannyian nevettünk.
Brrr... Brrr... Brrr. Carlos telója csörgött.
- Carlos Pena! Jó... Rendben... Persze. Köszönjük. Visz' hall'!
- Ki volt az? - szegeztem neki a kérdést.
- A rendőrség. Megígérték hogy mindent megtesznek hogy John és Kendall előkerüljenek.
- Melody... Én félek. - suttogta a fülembe a mellettem ülő Edward. - John... Több mint egy tesó... Legjobb barátom, még ha sokszor veszekszünk is, meg cikizzük egymást. Ő tényleg a kezdetektől velem van. Nem tudom elmagyarázni... - kezdtek el csurogni a könnyek Ed szeméből. Még sosem láttam ilyen letörtnek.
- Minden rendben lesz. Ígérem. - fúródott az én zöld szemem az övébe. John szemébe. Mikor ez a gondolat jutott eszembe, összeszorult a gyomrom, de tartottam magam. Edward hozzámbújt. Már mindenki az én közelemben próbált lenni.
Kendall volt a negyedik aki kis zöld szemű csapatunkhoz tartozott. Imádtam őt, mindig felnéztem rá, olyan volt nekem mint Carlos.
Mindig okosakat tudott mondani és vele sikerült mindent megoldani. Most pedig nincs itt.
- Menjünk haza, majd holnap jövünk Bellát meglátogatni. - szólt Carlos, aki mintha megérezte volna hangulatváltozásomat.
A haza úton végig csendben voltunk. Mikor hazaértünk, mindenki a nappaliba vonult, kivéve engem, aki a kertbe vonultam a kis rózsák mögé. Gyerekkorom óta ez volt a kedvenc helyem, mert kizárta a külvilágot.
- Zavarhatok? - mászott be mellém valaki.
- Oh... Szia Alessa. Hogy-hogy itt vagy? - lepődtem meg.
- Körülbelül fél órája érkeztem. Carlos mondta hogy itt lehetsz. Nagyon kedves srácok. Pont mint amilyennek képzeltem őket. - mosolygott aggódva.
- Azok. Majd ha közelebbről megismered őket. Főleg mikor Carlos, én, Bella és Kendall beindulunk. - az utóbbi két névre gombóc lett a torkomban.
Éreztem, hogy sírni kezdek, de már nem tudtam tovább tartani. Alessa csendesen átölelt.
** Kendall szemszöge **
Nagyon féltem. Idegesen pillantottam Johnra, akinek az arca visszatükrözte az enyémet. Nem voltunk megkötözve. A kocsiban viszont velünk szemben hatalmas gorillák ültek, sötét öltönyben. Nem mertünk megszólalni.....